Míg az orvostudomány elkápráztatja a beteget, a természet meggyógyítja a betegséget.
VoltaireSzinte hihetetlen, hogy az emberi test, ha megkapja a megfelelő segítséget, milyen bámulatos gyógyulásra képes. Ez különösen igaz a gyerekekre. Szerintem nincs olyan beteg vagy sérült gyermek, akinek az állapotán ne lehetne javítani. Amikor idegsebészeten dolgoztam, nem győztem csodálni, hogy a gyermek agya milyen rendkívüli módon képes a felépülésre még akkor is, ha annak nagy részét egy komoly műtéttel el kellett távolítani. Tolókocsival hagyja el a kórházat, de az éves ellenőrző-vizsgálatra már úgy érkezik, hogy szinte semmilyen neurológiai rendellenességet nem lehet kimutatni nála.

A természetnek azonban a jó munkához időre van szüksége. A betegség hirtelen jön, de a gyógyuláshoz sokkal több idő kell. A GAPS-betegek szüleinek és gondozóinak előre szólok, hogy készüljenek fel egy legalább két éves kemény munkára. Néhány GAPS-betegnél ez még tovább is eltarthat. A kezelés célja a beteg méregtelenítése: meg kell szabadítani az agyát a toxikus ködtől, hogy az megfelelően fejlődhessen és működhessen. Ennek érdekében a következőket kell tennünk:
Először : meg kell tisztítani és gyógyítani az emésztőrendszert, hogy az ne a fő mérgezőgóca, hanem eredeti feladataként fő tápanyagforrása legyen a szervezetnek. Másodszor: ki kell üríteni a beteg szervezetének különböző szöveteiben felhalmozódott méreganyagokat.
A Táplálkozási Programmal érhetjük el céljainkat. Ezt a programot saját gyermekem gyógyítása, illetve több száz, egyesült királyságbeli és más európai országokban élő GAPS-gyermek és -felnőtt klinikai kezelése közben fejlesztettem ki. Miből áll ez a program?
Az emésztés és pszichológia szindróma táplálkozási programja1. Étrend
2. Étrendkiegészítés
3. Méregtelenítés és életmódváltás
A következő fejezetekben részletesen ezt a három pontot fejtem ki. Habár a táplálkozási program mellett van egy másik tényező is, amivel különösen a gyerekeknél rendkívül fontos foglalkozni. Ez a tényező a megfelelő fejlesztés. A könyv méretét meghaladná, ha ebben az oktatásról is szólni akarnék. Egy nagyon fontos megjegyzéssel mégis szeretnék élni: amint a táplálkozási programmal megkezdődik a méregtelenítés, a gyermek sokkal inkább fejleszthetőbbé válik. A tanárok és a szülők gyakran megjegyzik, hogy a gyerek mennyivel gyorsabban fejlődik az oktatási rendszerben, ha a GAPS étrendprotokoll szabályait követi.